Víg Mihály - Elmúlik

"Tudom, hogy tudod, elmúlik,egy kicsit rossz most, de elmúlik,meg a mindig más is elmúlik,és a nagyon rossz is elmúlik,meg a nagyon jó is elmúlik.Egyszer szörnyen, egyszer jól,és ez így ez így van jól"

Ugye ismeritek a tanmesét amikor a király hetedhét országra hirdetni hogy minden kincsét odaadja annak aki hozzá segíti őt a lelki békéhez? Mindenféle alkimista nekilát hát különböző gyógyitalok kotyvasztáshoz, kristályok, ékszerek és egyéb dolgok gyártásához, mindenki a király színe elé járulva viszi a "gyógyírt", de egyik sem valódi segítség. Majd az egyszerű paraszt átad egy sima fából faragott kis gyűrűt, a király szemügyre veszi, megforgatja a kezébe, elmosolyodik és a végén így szól: Köszönöm, ez az!A gyűrű belsejébe pedig az volt belevésve "Ez is elmúlik egyszer". Az örök bölcsesség így a királyt élete minden pillanatában emlékezteti arra, hogy minden csak átmeneti. Így megóvja a szélsőségesen kilengő örömöktől és a szélsőségesen kilengő bánattól, hisz mind elmúlik, minden életesemény csak egy fázis a ciklikusságban, ez az eszme segíti az arany középút megtalálásában és a harmonikus lelki béke megélésben.

Én mostanság erre emlékeztetem magam. Valamikor tizenévesen volt egy foghúzásom, ami közben végig arra gondoltam, hogy este ezt már csak mesélni fogom a barátaimnak. Addigra ez már csak egy emlék lesz. Egy átélt dolog, ami már kézzelfoghatatlanná válik akkorra, csak az emléke lesz a fejemben (meg egy darabig a számban). És így is lett. majd egy idő után az is elmúlt.

Ahogy elmúltak a kuckós idők. Az is amikor olyan hipnózisokat vittem végig veletek amikben én magam is gyógyultam. Az is amikor úgy túlvállaltam gyógytornából, hogy a nap végére a hajam téptem a stressztől. De előtte elmúlt a kicsi és nagyon hideg (és szomszédoktól nagyon hangos első kuckó ideje, ami helyett jött a nagy, meleg és csendes új kuckó. ami most szintén elmúlt egy időre. Most épp várom hogy elmúljanak az éjjel óránként felkelős idők, amik teljesen lemerítik a raktáraimat, hogy elmúljanak az embertelen hangon hörögve nyöszörgések amiket minden igyekezetem ellenére se tudok még lefordítani, hogy elmúljanak ezek a türelmetlen, fárasztó napok. De tudom hogy ezzel együtt el fognak múlni ezek a kis fogatlan mosolyok, ezek a nagyon puha kezű nyakamba kapaszkodások és arcsimítások. Aztán lesz egy másik kuckós élet, egy másik fajta ölelés, amikben ugyanúgy lesz nagyon jó és nagyon rossz idők hullámzása.