Lemondás vagy helyettesítés?

Tavaly írtam egy még mindig számomra tökéletesen helytalló és nagyon szeretem cikket a böjtről és arról, amit számomra jelent. 

Boncolgattam annak a kérdéskörét, hogy vajon ez megvonás, vagy lemondás, vajon keservesen megvonok magamtól valamit, vagy önként és dalolva lemondok egy kicsit valamiről? Ma van a nagyböjt első napja. Tavaly nagy lendülettel álltam neki, de akkor még nem tudtam, hogy már pocakban vár a második kisfiam és sajnos a rosszullétek miatt nem volt sikeres az akkori cukor és húsböjtöm. Idén új lendülettel kezdem, próbálom maximális lemondással, mint például a kávémba se teszek mézet, és muffint se sütök datolyapasztaval (illetve a gyereknek igen, de én nem eszek belőle.) 

A minap álltam a hűtőpultnál és néztem a vegán szalámikat, meg a vegán virsliket és azon gondolkoztam, hogy vajon ennek mi értelme van? Ha lemondok valamiről, akkor nem keresek egy pontosan ugyanolyan dolgot, csak kicsit másként. A böjt elején gondolkoztam, hogy majd legyen itthon diakcsemege, meg mazsola, aszalt gyümi, mert hát mézes kenyeret nem ehetek. Aztán megfigyeltem a saját magamnak állított csapdát. Máris alibit és kiskaput keresek. Máris keresem a B verziót. Máris kiutat kutatok. Máris nem lemondás, csak helyettesítés van terítéken. Nem mélyre utazás, csak a gödör befedése. Úgy csinálunk mintha, de közben mégsem. Egy "rosszat" valami "kevésbé rosszal" helyettesítek, tehát valójában semmiről nem mondtam le, csak másra cseréltem.

Hányszor csináljuk ezt a mindennapjainkban? Hányszor hazudunk magunknak a változást/változtatást? Hányszor keressük a valódi út helyett a menekülőutat? Hányszor csinálunk valamit azért, hogy valami igazán fontossal ne kelljen törődünk? Gondolok itt most esetemben arra, hogy dugi édességgel csillapítom, mikor valami zizeg a háttérben. De ismerek olyat is, aki mondjuk takarít. Sőt, például sportot is lehet "használni" arra, hogy elfedje az edzés ideje a szabadidőnket, lefoglalja az idegrendszert. És mindezek még ki is elégítik az egot, vállon veregetve, hogy ma is de ügyes volt. De a háttérsztori ugyanaz. Alibi, hogy ne kelljen jelen lenni.

Mi a valódi mozgatórugó? Nem mindegy, hogy amit teszünk az valami mellett, vagy valami ellen van. És ez a kulcsfontossagú, mert ez adja meg a belefektetett energia milyenségét. Nem mindegy tehát, hogy azért akarok egészségesen enni, mert az egészségtelen dolgoktól beteg leszek, tehát az egész mozgatórugója a betegségtől való félelem, vagy azért mert jó érzéssel tölt el az egészséges étel elfogyasztása. 

Nem mindegy, hogy azért mozgok, mert imádja a testem a mozgást és ez feltölt, vagy azért, mert mondjuk kövérnek látom magam és fogynom "kell", tehát az öröm vezérel, vagy az önszeretetlenség. És az sem mindegy - még egy csavart rakva ebbe az egészbe - hogy minden törekvésemet csak kamuból csinálom azért, hogy valami háttérben megbújó igazán fontos dologgal ne kelljen foglalkoznom, közben pedig a boldogtalan ego kielégül azzal, hogy ma milyen szuper dolgokat tett a jólétért, ahelyett, hogy megnézte volna, hogy valójában semmit nem kell tennie csak elengedni ezt-azt.

Szóval az én böjtöm idén nemet mond a sóvárgásra válaszul adott zsigeri kielégítésre. Nincs több alibi evés/takarítás/alvás. A szívemnek örömteli dolgokat nem valami csúf elfedésére, hanem valami igazán szuper megkoronázására szeretném használni. Szeretném nyakon csípni azt a mélyen búvó valamit, aminek a keserűsége ellen édességet keresek. És tudjátok miért? Mert szeretem magam annyira, hogy tartozzak magamnak annyival, hogy ha van rá lehetőségem hogy szeretettelibbé és jobbá tegyem a mindennapjaim, akkor megadom. 

Hol keresel az életedben egérutat?

Hol játszod el magad előtt, hogy változtatsz? 

Hajlandó lennél a boldogság mellett dönteni és nem a benned lévő rossz érzés ellen. 

Minden, amit ez a cikk felhozott, hajlandó lennél e meg nem teremtetté és semmissé tenni?

Szerettel:

Nóri