Anyának lenni, anyává válni.

Anyának lenni, anyává válni.

Tavaly, ezen a napon "születtünk családdá", így számomra nagyon különleges a mai. Ma egész délelőtt néztük az órát a férjemmel és mondogattuk, hogy tavaly ilyenkor már 34 órája vajúdtam, már a kádban ültem, nézd tavaly ilyenkor már majdnem 40 perce tartott a kitolás, már kint volt a feje és pislogott a víz alatt, egy éve ilyenkor már az aranyórát töltöttünk összebújva aludva a hozzánk érkezett kis lélekkel....

Vajon életünk eseményei más emberré tesznek minket? Hiszünk még abban hogy "jobbak" leszünk, vagy "többek"? Hisszük még hogy folyamatosan "fejlődünk" vagy ez mind az egónk játéka? Mássá tesz minket az élet, vagy csak másmilyenné?

Második szülésem története hatalmas változás volt az elsőhöz képest, minden értelemben, köszönő viszonyban se voltak, még csak hasonló pillanata se volt a kettőnek, (az utána következő azonnali szerelmes pillanaton kívül) mégis valami elsöprő erejű változást éreztem magamon mindkettőnél. Elindította bennem a gondolatot, hogy vajon más emberré válok e? Más nő leszek, vagy más anya? A változás végvényesen megváltoztat minket? Kapunk egy teljesen új valakit, egy jobbat, egy többet, bölcsebbet, okosabbat, ügyesebbet? Más emberré tesz, lesz egy új énünk, a spirituális körökben "újjászületett"-nek emlegetett új valakicsoda? El tudunk, vagy el kell-e szakadnunk attól akik vagyunk eredendően? Illetve kik is vagyunk eredendően? Vagy inkább úgy kérdem, mennyit ismerünk az eredendő önmagunkból?

Próbálok egy szemléletesebb példával élni. Mikor gyógytornászként elkezdtem szülésfelkészítőket tartani, mindenkinek megtanítottam a medikális szülés alapvető légzéseit, mint például az erőlködve, levegőt visszatartva préselés. Aztán mikor dúlaként végeztem megtanultam a természetes szüléshez kapcsolható "ne mondjunk semmit, csak hagyjuk a szülő nőt, hogy úgy lélegezzen ahogy neki jólesik" technikát. Megértettem azt is hogy mekkora hülyeséget tanítottam évekig és azt is hogy miért nem működik száz százalékosan az utóbbi verzió (sem).

A két ismeret sosem tett jobbá. Sosem tett többé. Még mindig nem tudom hogy van-e olyan hogy "jó" légzés egy szülés alatt, amit mindenki pontosan ugyanakkor ugyanúgy tud használni és ugyanazt éri el vele. Nincs köztük olyanforma különbség, amitől azt mondhatom én okosabb lettem, vagy bölcsebb. Ezek NÉZŐPONTOK, amiket kell tudni használni és elengedni ha már nem szolgálnak. Nézzünk egy másik, mélyebb példát.

Az első szülésemről volt egy elképzelésem és kb úgy is történt minden, ahogy megírtam magamban. A másodikról szintén volt egy elképzelésem és a fele se történt úgy ahogy megírtam magamban. Itt is kiemelném azt hogy NÉZŐPONTJAIM voltak. A másodiknak nem bölcsebben, okosabban álltam neki, mint veterán szülő nő, aki tudja mi a dolga, hanem más nézőponttal. Az első szülésem nem tett más emberré, nem lettem ősanya, nem tört elő belőlem egy soha nem létezett asszonyállat, illetve ha igen, akkor az már korábban ott létezett, csak nem az ő nézőpontjából néztem az eseményeket. Maga az életesemény nem tett más emberré, csak ugyanaz az ember nézi más nézőpontokkal. Nem lettem más, csak másmilyen.

Amikor az első szülészeti verziót tanítottam elmondhatjuk hogy én voltam Berki Nóra gyógytornász, most már Schmidt Nóra dúla vagyok. Az egyetemen Túró tanulta a szülészet- nőgyógyászat szemináriumot. Előtte Nóri járt iskolába. Nem lettem mindig és mindig új valakicsoda, csak lehetőséget kaptam a külvilágot és önmagamat máshonnan nézni, más NÉZŐPONTTAL. Értitek?

És hogy miért fontos ez? Mert nem kell újjászületni, nem kell meghalni, nem kell felülmúlni önmagunkat, mert a "feljebb" csak egy illúzió. Nincs jobbá válás, csak az életünkben az események másik nézőpontból való nézése. Képzeljük el hogy megszületünk a világ összes bölcsességével, tiszta fényű, szeretetteljes, csodalélekként. Mindannyian. TE is. Már eleve mindent tudsz. Hogy miért jöttél, mit szeretnél látni. Előre tudod milyen a világ, mi lesz a részed. Aztán elkezdjük elfogadni a szüleink nézőpontjait, ez elengedhetetlen a túlélésünkhöz. Aztán a tesókét. Az ovis-sulis nevelőinkét. Meg persze a haverokét, a klikkek fontosak tiniként. Kamaszként kell valami nagy eszme, világbéke, vagy anarchia, kinek mi (van különbség?) Közben nem más emberek leszünk, nem újjászületünk, nem tudjuk meg újra és újra a kozmosz titkait, emelkedve ezzel feljebb és feljebb... csak nézőpontokat váltunk, holott van egy eredendő bölcs tudás, amivel már útra készen érkeztünk. Na a második szülésem kicsit ide repített vissza.
Nem lettem okosabb és sose fogom tudni elmondani hogy hogyan lélegezz kitolás közben. De segíthetek benned megkeresni azt a mindent tudó lélekrészt, aki szunnyad és várja, hogy az ő nézőpontjára is kíváncsi legyél.

Milyen nézőpontod van jelenleg az életedről?
Hiszed még, hogy fejlődnöd KELL a jólétért/egészségért/boldogságért/stb.?
A válaszod kinek a nézőpontja?
Mire lenne szükséged, hogy megértsd ez a fenti is csak egy nézőpont?
Még mindig szeretnél mássá (okosabbá/bölcsebbé/ügyesebbé/stb.) válni?
Mire lenne szükséged, hogy elhidd mindent tudással érkeztél?
A válaszod kinek a nézőpontja?
Kinek/kiknek a nézőpontjait cipeled magaddal?
Hajlandó lennél-e ezeket visszaadni?
Mindent amit ez a poszt felhozott hajlandó lennél-e megnemteremtetté és semmissé tenni?

Szeretettel:
Nóri