AKARSZ A BETEGEM LENNI? - VENDÉGÜL LÁTHATLAK? - avagy szavaink ereje a fogalmazás fontossága.

Emlékszem az időre, amikor szállodai körökben dolgoztam, már nem recepción, akkor már a szakmában, gyógytornászként. Néha besegítettünk a kórházban, ha valaki lebetegedett ott, vagy nálunk nem volt annyi szállóvendég. Kicsit másabb volt a rendszer, sokkal több adminisztráció, így megkérdeztem, hogy mit is kell csinálni ha nem jött meg a vendégem. Kicsit kacagva, kicsit cinikusan, kicsit döbbenten és fásultan fogadták a "vendég" szót, konkrétan egy szarkasztikus nevetéssel egybekötve kérdezték, hogy "mivan', ez ilyen szállodai szleng?", pedig ide a kórházba betegek járnak.
Biztos a szálloda is rátett, bár volt más kollégám és jóbarátom, aki szintén "vendégeket fogadott", amúgy is valahogy akikhez akkoriban házhoz kijártam, vagy akikkel akkor foglalkoztam, egyikről se gondoltam hogy beteg volna. Azt se értem pontosan, hogy ha egy beteg a kórházba utolsó alkalommal megy valakihez, akkor valójában mi is történt eddig? Tehát elkezdett járni a beteg, aztán ment hússzor a beteg és végül elköszönnek a betegtől. Akkor hol az én munkám ha ő még mindig beteg? Vagy melyik alkalom után lesz egészséges? Ha megvolt a 20 akkor elköszönhetek az egészségestől? Vagy ez közben is megtörténhet? Ki fogja megítélni az egészséget? 

Egy képzésen tanulok most az Ericksoni hipnózisról, valamint az NLP módszerről, aminek dióhéjban a lényege hogy minden szavunk bírhat hipnotikus értékkel, függetlenül attól, hogy az egyén nincs éppen transzban és ez a testben is kifejti hatását. Ha a saját nyelvemen szólnak hozzám, akkor ahhoz hogy az agyam megértse a mondatot, szóról szóra minden alkotóelemét végigveszi és ezekre reagál. Itt még bele se mentem a szavak rezgési minőségébe, ami áthatja őket és azt az egyént is akiről és akihez szólnak, valamint a szómágiába. (ehhez ajánlott szakirodalom többek között Emoto professzor kísérlete, youtubeon megtalálható a videó róla). Ha van egy BETEGem, akkor feltételezhető, hogy neki BAJa van, ROSSZul érzi magát, és ezen nyűgje baja és fájdalma mellett még amúgyis éppen egy KÓRházban vesz részt kezeléseken. Talán jobb is hogy nem érkezett meg szegény, hiszen ezzel a hozzáállással nem sok jót adhatok... Már az ahogy én őrá tekintek, lefelé tol és nem emel. Nem emeli a fény felé, csak megerősítem abban, amit jelenleg ismer és hisz magáról. Ellenben ha vendégem érkezik, akkor az egy semleges állapotot jelentet - számomra - amiben két egyenrangú fél diskurál, eszmét cserél, akár tornázik, tanítja a másikat. Egyfajta adás-kapás történik, ami lehet anyagi, tárgyi, lelki, szellemi, energetikai. Áramlás és körforgás. Nem pedig alá-, fölérendelés. Nem okos terapeuta vagyok, ő pedig a szegény beteg. Én Én vagyok, Ő pedig Ő és MI, ideig-óráig egymás mellé szegődünk, amíg ez mindkettőnknek egyenértékűen pozitív hozadékokkal jár. 

Tudom, hogy nem én leszek korunk nyelvújítója, nem lehet hirtelen egy helyet mától egészségháznak hívni és nem hívhatjuk az ott lévőket gyógyulóknak. - egyébként miért nem? De hozzám még mindig VENDÉGek járnak, A TEST-LÉLEK KUCKÓBA. Ugye mennyivel másabb? Nem lopja el a lehetőségét annak, hogy az állapot amiben valaki érkezik, az másabb legyen. Nem bélyegzem a homlokára senkinek az állapotát és nem is hagyom ott. Nem ítélem ennek, vagy annak. Hagyom, hogy azzá formálódjon, amire lehetőséget nyit önmagában és próbálom neki ezeket a lehetőségeket biztosítani. Kinyitom. Biztosítok egy teret. Biztosítok időt az átváltozására. Azt hiszem ez a legtöbb amit tehetek, a többi őbenne van. Mi hangzik jobban?

- Leszel a betegem? - Vendégül láthatlak?
- Beteg vagyok. - Szeretnék egészséges lenni.
- Rosszul vagyok. - Nem vagyok jól.
- Gyógytornász kezel. (Ő kell megoldja, én nem is szerepelek a mondatban) - Gyógytorászhoz járok. (teszek magamért és kértem segítséget hozzá)